Széchenyi 2020 - Befektetés a jövőbe

Köszöntjük Tardona község weboldalán!

Tájékoztató kéknyelv betegségről

A többször módosított 31/2009. (III.27.) FVM rendelet 11.§ (4) b) pontjára hivatkozással tájékoztatjuk a lakosságot, hogy
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sajómercse településén a kéknyelv betegség (BT) újabb kitörése került  megállapításra.

A Sajómercse kitörési góc köré szerkesztett 3 km és 20 km sugarú zónák térképvázlatát tájékoztatás céljából megküldték.
A kéknyelv betegséggel kapcsolatos legfrissebb információk a NÉBIH honlapján érhetők el.

A védőkörzeten belül a fertőzött gazdaságok körül 20 kilométeres sugarú körben található, fogékony állatokat tartó gazdaságokra megfigyelési zárlatot kell elrendelni. A megfigyelési zárlat alatt álló gazdaságokból állatokat kiszállítani tilos. A zárlat a betegség megállapításának napjától 40 napig tart.

Amit tudni kell a kéknyelv betegségről!!!

Testületi ülés 2015. 11. 23.

MEGHÍVÓ!

 

2015. november 23-án (hétfő) 15.30 órától

 Képviselő-testületi ülést tartunk,

melyre ezúton tisztelettel meghívom.

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Aradi. utca 1.)

 

NAPIREND

 

1./  A Bánhorváti-Múcsony-Nagybarca Szociális Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálathoz történő

       csatlakozáshoz kapcsolódó döntések meghozatala

      Előterjesztő : Balla György polgármester

 

2./ Indítványok, javaslatok

 

Tardona, 2015. november 18.

Balla György

polgármester

Bűnmegelőzés - Lakossági hírlevél november

Testületi ülés 2015. 11. 16.

MEGHÍVÓ!

 

2015. november 16-án (hétfőn) 15 órától

 Képviselő-testületi ülést tartunk,

melyre ezúton tisztelettel meghívom.

 

Az ülés helye: Művelődési Ház Könyvtár (Kossuth L. utca 32.)

 

NAPIREND

 

1./ Javaslat a KBTF Közép-Borsodi Területfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft-hez való csatlakozásra

     Előterjesztő : Balla György polgármester

 

2./ Indítványok, javaslatok

 

Tardona, 2015. november 12.

Balla György
polgármester

Felhívás rendőr szakképzésre

F E L H Í V Á S

A 2016. ÉVBEN INDULÓ RENDŐR SZAKKÉPZÉSRE

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség tiszthelyettesi állomány utánpótlására, a rendészeti szakközépiskolákba jelentkezés orientálására toborzási tevékenységet végez.

 

Célkitűzéseink között szerepel többek között, hogy a fiatalok generációs tulajdonságainak megértése alapján, a pályára orientálás kommunikációjában olyan hatékony egységes szemlélet jöjjön létre, melyben a jelentkezők törekvéseit megerősítsük és motiváljuk, a rendőrség állományába kerülés és a rendészeti szakközépiskolába történő felvétel pozitív megerősítést kapjon. Továbbá szeretnénk elérni, hogy növekedjen a rendészeti szakközépiskolába jelentkezők száma.

 

A kommunikációs üzenetünk közvetítésének vezérmondatai, vezérgondolatai:

  • A rendőri életpálya biztos megélhetést jelent.
  • A rendőri hivatás biztos érték.
  • A rendőrség magabiztosságot ad.
  • A rendőrség a jövő.
  • A rendőri munkánál előnyt jelent a változatosság, és az értékek közvetítése.
  • A rendőri életpálya modell biztosítja a karrier lehetőségét.
  • A rendőri szolgálat a haza szolgálata.

 

 

A Rendőrség rendészeti szakközépiskolai, érettségire épülő, iskolai rendszerű, nappali tagozatos szakképzést indít az országos képzési jegyzékben szereplő rendőr tiszthelyettes szakképesítés megszerzésére. A végzettség a rendőrségnél tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó beosztás betöltésére jogosít.

 

A 2016. szeptember 1-jén induló képzés jelentkezési határideje: 2016. február 15.

 

A jelentkezés feltételei között szerepel többek között a jelentkezés évében betöltött 18. életév, a magyar állampolgárság, az állandó belföldi lakóhely, a büntetlen előélet és a hivatásos szolgálat vállalása. A felvételi döntésre az iskolai szakmai műveltségi teszt és a pályaalkalmassági vizsgálatok eredménye alapján kerül sor.

A részletes felvételi tájékoztatót és a jelentkezési lapot (jelentkezési egységcsomagot) az Országos Rendőr-főkapitányság (www.police.hu) és a rendészeti szakközépiskolák honlapjáról lehet letölteni. A felvételi eljárásról és a követelményekről a rendészeti szakközépiskolák tanulmányi osztályai, a megyei rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálata, valamint a helyi rendőrkapitányságok adnak felvilágosítást.

 

A rendőri hivatást választó érdeklődők jelentkezését várják a rendészeti szakközépiskolák!

Pályaválasztásához sok sikert kívánnak Önnek a Rendőrség és a rendészeti szakközépiskolák.