Széchenyi 2020 - Befektetés a jövőbe

Köszöntjük Tardona község weboldalán!

Polgármesteri köszöntő

 
 
Kedves Látogató!


Szeretettel köszöntöm Tardona község weboldalán! Bízom benne, hogy személyesen is vendégül láthatjuk községünkben.

Falunk az egyik legjelentősebb Jókai emlékhely, sokakat vonz a Jókai Mór Emlékszoba és Tájház, a bükkszentléleki túristaút és a környék látnivalói. Községünkben több vendégház és színes helyi hagyományőrző programok várják a látogatókat. Fejlődő településünket rendezett utcák, gyönyörű környezet, jól működő közösség jellemzi. Egyre több fiatal házaspár választja lakóhelyéül Tardonát, az elvándorlás folyamata megállt, sok gyermek születik szeretett falunkban, ezáltal fiatalodik a község- közösség. A régi hagyományok őrzésének aktív résztvevői a fiatalok is, és az ide érkező családok is nagyrészt bekapcsolódnak a közösség életébe. Feladatunk, hogy Tardonát még élhetőbbé, és modernebbé tegyük közös erővel, a közösséget fejlesztve, gyökereinket nem felejtve, hagyományainkat felélesztve. Szeretném, hogy sok-sok év múlva is büszkén mondjuk el, amit Jókai Mór mondott falunkról, hogy "Tardonára gyertek emberséget tanulni"

                                                                                                                  Czakó Tivadar

                                                                                                                   polgármester
 

 

Önkormányzatunk eseményeiről, programjairól a Sajómente hírportál tudósít.

 

Elérhetőségünk:

3644 Tardona,
Kossuth Lajos utca 37.
Telefon: 48/507-221

E-mail:
tardona@t-online.hu

 

 

 

Köszöntjük Tardona község honlapján!

Tardona a Bükk északnyugati lábánál, az erdőkkel övezett Tardona patak által
szabdalt völgyben, a róla elnevezett dombság területén fekszik. Közigazgatásilag Borsod-Abaúj-Zemplén megyén belül, a Kazincbarcikai kistérségben található. A település 1100 fő körül mozog. A környék gazdag természeti kincsekben. Állat és növényvilága is rejt különlegességeket az erre járóknak, akárcsak geológia
 jellemzői. A mészkő, vulkanikus kőzet is megtalálható környékünkön. 

Falunkról bővebben itt olvashat!