Köszöntjük Tardona község weboldalán!

Öntevékeny körök

Az ötletbörze első eredményeként az eddig működő helyi egyesületeken kívül létrejött több kiscsoport, melyek heti, kétheti és havi rendszerességgel szeretnének közösen együtt tevékenykedni.


Tardonai Turisták: Tardonai természetjárók baráti köre

A turizmus, idegenforgalom csoportba várunk olyan elkötelezett tagokat, akikkel közös az érdeklődési körünk, az értékrendünk:
akik igazán magukénak érzik ezt a falut,szeretnék, hogy épüljön- szépüljön, és azonosulnak a céljainkkal.

Ennek az önszerveződő csoportnak kettős célja van.
1. Itthon otthon legyünk! Jól érezzük magunkat kis falunkban, hisz Tardonán élni jó, tardonainak lenni jó!
2. Tovább népszerűsítsük Tardona hírnevét a nagyvilágban, hogy ne legyünk az "Isten háta mögött." Aki 
Tardonára jön vendégként, ő is otthon érezze magát községünkben, és újra szívesen visszatérjen hozzánk, illetve 
ajánlja ismerőseinek is Tardonát.

"Legyen hát Tardonán egy turisztikai körút, mely sok élményt hoz és elviszi a borút."

Használjuk ki a természeti adottságainkat! A Bükk térsége csodálatos világ, segíthet élhetőbbé tenni Tardonát.
A csoport kapcsolattartója:
Ungváriné Tóth Sarolta: 06-20-669-70-11
Facebook elérhetőség


Fiatalok csoportja
KEDVES TARDONAI FIATALOK!
Ha van kedvetek egy kis kulturált együttléthez, csocsóval és pingpongozással esetleg sakkozással egybekötve, akkor szeretettel várunk Benneteket minden pénteken este 18-20 óráig a Jókai Mór Művelődési Házba.
Várjuk azoknak a baráti társaságoknak a jelentkezését, akik szeretik ezeket a játékokat, és közösen kitalálhatunk más jellegű tevékenységeket is.
Teremtsük meg magunk számára azt a közeget, ahol jól érezhetjük magunkat!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk:
Debreczeni Kristóf és Balla Alexandra
Facebook elérhetősé


Sport csoport
„A motiváció elindít. A megszokás mozgásban tart.”(Jym Ryun)
Különböző sportolási lehetőségek nyújtásával motiválni szeretnénk a helyben – és akár a környéken – élő embereket arra, hogy egy kicsit a megszokott közegükből kilépve, együtt mozogjunk, és ezáltal egészségesebbek legyünk.
Jelenleg – térítéssel -, hétfőn 19.00-20.00 óra között elérhető a ZUMBA, a Jókai Mór Művelődési Házban
Tervezünk további térítésmentes és térítéses mozgási, sportolási lehetőségeket, melyről folyamatosan 
tájékoztatjuk az érdeklődőket.
Balláné Pál Anita
Facebook elérhetőség


Gyermekek kézműves csoportja
„A rajzolás mindenfajta ábrázolás lelke és forrása, s minden tudomány gyökere. Aki olyan eredményeket ért el,  hogy rajzolni tud, annak azt mondom, hogy a legértékesebb kincs birtokába jutott." 
A szakkör helye: Jókai Mór Művelődési Ház könyvtára
Ideje: minden héten kedden 17.00-18.30
Korosztály: 6-15 éves korig 
A szakkör térítésmentes, az eszközöket a gyerekeknek kell biztosítani.
Minden kedves érdeklődő gyerkőcöt szeretettel várok!
Gyenes Emese
Facebook elérhetőség


Sütés-főzés, receptklub
Régi korok receptjeinek felelevenítése, kipróbálása családias környezetben. Nagyanyáink konyhájából a „rohanó világunk” asztaláig. Igény szerinti sütés-főzés, receptcsere. Saját alapanyagból, biztosított eszközökkel, jó hangulatban, tiszta környezetben.
A foglalkozások ideje: kéthetente szerdai nap 17.00-19.00 óráig
A foglalkozások helye: Jókai Mór Művelődési Ház könyvtára
Minden érdeklődőt szeretettel várok!
Gyenes Józsefné Éva
Facebook elérhetőség


Kézimunka. kreativitás csoport
A kézimunka és kreativitás csoport célja, hogy a heti találkozások alkalmával - a jó hangulat 
kialakítása mellett - az alábbi kézimunkák megismerését, elsajátítását, gyakorlását segítse:
- kötés, horgolás, hímzés, gobelin varrás, makramézás,azsúrozás, keresztszemes varrás... 
A felsorolás nem teljes körű, lehetőség van rá, hogy a találkozókra minél több hagyományos és új 
kézimunkaötletet hozzanak az érdeklődők egymást tanítva.
Szeretettel várunk minden korosztályt, aki szereti szabadidejét hasznosan és vidáman eltölteni.
Gyenes Lajosné Erzsike
Facebook elérhetőség


3-1-2 Egészségklub Tardonán 
3-1-2 meridiángyakorlat közös gyakorlása MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 18.00 órától Tardonán a művelődési házban. Bárki bármikor folyamatosan bekapcsolódhat 0-100 éves korig! Az újonnan csatlakozók jöjjenek 17.30-ra ! A látásjavító szemmasszázst is végezzük minden alkalommal és igyekszem mindig egy kis plusz újat is mutatni, tanítani. A FOGLALKOZÁS INGYENES !
A torna után kötetlen beszélgetés, tapasztalatcsere, tanácsadás főként egészség témakörben. Szeretettel várok minden érdeklődőt ! /A 3-1-2 meridiángyakorlat egy kínai gyógytorna, melynek segítségével oldódnak testünk energetikai blokkjai, ezáltal a test öngyógyulási folyamatát indítja el. Az első lépés az egészséghez vezető úton... /
Balláné Lovas Anita (tel: 30/314-6029) 
Facebook elérhetőség


Egészség, életmód, baba-mama klub
Szeretettel várunk minden kedves tardonai-mályinkai lakost, akik szívesen részt vennének az alábbi tervezett 
programjainkon:
- ingyenes szűrővizsgálatok, termékbemutatók, finomabbnál- finomabb ételkóstolók
-bababörze, melyen eladhatunk, illetve vásárolhatunk baba- és gyerekruhákat,
- Baba-mama klub, ahol sokféle programokkal várjuk majd azokat a még nem óvodáskorú gyerekeket, akik 
szívesen ismerkednének, játszanának együtt.
- egészségnapok szervezése, mely az egész lakosság számára ingyenes vizsgálatokat, egészségünk érdekében fontos tudnivalókat és jó hangulatot biztosít.
Januártól szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!  Gyenesné Kocsis Ildikó
Facebook elérhetőség


Művészet, kultúra és hagyomány Tardonán
"A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása." Morus Tamás
Csoportunk az ismeretterjesztő, kulturális és művészeti témaköré szerveződik.
Tardona kulturális életének mozgalmassá tétele.
- helyi színházi esték - színjátszókör, dalárda
- olvasóestek, mesedélutánok, irodalmi estek
- személyiségfejlesztő tréningek
- kulturális és művészeti vetélkedők
- Hagyományőrzés
A hely történelmének megismerése, kutatása, szellemi - tárgyi hagyományainak gondozása (ének, tánc, történetek, az élő múlt
megteremtése, a gyökerek gondozása.
- Művészetek
A helyi és térségi művészek és művészetük megismerése, az új művészpalánták felfedezése.
Helyi kiállítások anyagának készítése, összeállítása, szervezése.
- Művészeti ágak megismerése, kipróbálása
Tardona és Jókai Mór köré építhető rendezvények, lehetőségek
felkutatása, és aktív részvétel a megvalósításban.
A falu propagálása, bemutatása, ismertté tétele.
- Infóklub
Szeretném kiegészíteni ezt a programot egy info klubbal.
Az informatika haszna a mai világban címmel.
- Az internet az ember szolgálatában. (e-mail, weboldalak,
irodaprogramok, képszerkesztők, közösségi oldalak.) Helyi szervezéseink népszerűsítése.
Plakát, szórólap, kiadvány tervezése a községgel és közösségeivel kapcsolatban.
Szeretettel várok Mindenkit, aki úgy érzi, hogy szívesen kapcsolódna a csoport munkájába.
Szűcsné Pál-Kutas Orsolya
Facebook elérhetőség